annak idején filozófia szakon gyakran mondták a profok, hogy „hiába gondoljuk, valamiről/valakiről, hogy nem tudunk róla semmit. valójában ez nem igaz… csak arról tudunk ugyanis explicit kérdést feltenni, amiről/akiről van legalább valamilyen, minimális implicit tudásunk”. így a filozófia lényege szerint a kérdezés maga (a helyes kérdésfeltevés). például a semmiről nem tudunk semmit, de ha azt se tudnánk, hogy „van”, akkor rákérdezni se tudnánk, hogy mi a semmi? a semmi „van”? VAGY a semmi nem-valami, és a semmi nem-van? a semmi nem-vanzik? a semmi semmizik? (csikorog a nyelv ilyen határterületen)
#autista – #esőember – #furcsazsenik – #értelmi_fogyatékosok, általában ennyi szokott lenni az autistákkal kapcsolatos „implicit tudás”, és a legtöbben ennyivel meg is elégszenek, és nem tesznek fel további kérdéseket, hogy megismerjék őket. pedig szavakkal kifejezni szinte lehetetlen, milyen hatalmas szívük van, mekkora igényük a szeretetre, és milyen totálisan egyedi képességeik a szeretetük kifejezésére! és milyen humoruk van, tejóég! 
no, mivel idáig már csak nagyon kevesen jutnak el (filozofálással konkrétan tömeget lehet oszlatni, annyira utálják az emberek, muhaha ), és csak azok olvassák, akiket tényleg érdekelnek ezek a sorok, így lehetek továbbra is nagyon őszinte… lehetnének ezek a videók fekete-fehérek, lehetnének „művészvideók”, tele elvontsággal, filozófiai kérdésekkel, burkolt-szimbolikus egzisztencializmussal, szívszorongató „látomásokkal”, és nyomasztó „jaj szegény autisták” sóhajtozással… ehelyett igyekszem inkább a szerethető oldalukat megmutatni, mert AZ sokkal nagyobb és emberibb. nem szafarizó „művész” vagyok köztük, aki csak akkor boldog, ha szomorkodhat miattuk. a személyem csak csatorna. közvetítem az életerejüket, a gyermeki eszméléseiket, a vidámságukat! ők diktálják a tempót, a dallamot, a hangulatot. ilyennek látom őket. 
ja és köszi, ha elolvastad! nem, nem fontos a lájk. önmagában a megosztás sem. ha kérdezel velük kapcsolatban, no, az már valami! 
-> www.autista.hu